Vadalma

"Nálad alapértelmezett a mosoly", "mindig vidám vagy", "jókedvet sugárzol", mondogatják a környezetemben.

Bennem ez most tudatosult..vágással, heggel és ragtapaszokkal az arcomon..amikor minden "elindult" mosoly fanyar grimaszba fullad. Ugyanis piszkosul fáj..

És sokszor fáj...ergo....

Hagyták meghalni a hegyimentők a hegymászót!

...olvasom reggel az ágy sarkában reggeli kávéval kezemben. Egy pillanatra szám felé félúton megáll a kezem a döbbenettől..

Forgatókönyv tömören: 5 egészséges férfi körbeáll egy már-már magatehetetlen, de még ÉLŐ hegymászót, egyikük próbálja lábra állítani meglehetősen kevés sikerrel, bökdösi, ingerült szavakkal illeti..nyilván ödémás, lihegő alanyunkon ez sem segít..négyen tanácstalanul állnak..és egy (hatodik!!!) azzal foglalatoskodik, hogy mindezt film formájában megörökíti. –helyénvaló lehet az az elgondolás is, hogy látván társai szerencsétlenkedését, vagy épp nem túl “motivált hozzáállását”, utólag nyilvánosságra hozza és ez által felelősségre vonhatóak legyenek Egyedül nem sokat tehet egy ember valóban magashegyen, viharban…de hol van a kétségbeesés??? Mégiscsak egy EMBERI ÉLETRŐL van szó..egy társról..legalább megpróbálok tenni valamit..)

Ráadásul hegyimentők!!

Akiknek hivatása, hogy Életet mentsenek a hegyen. Hol van az elhivatottság??? A felelősségérzet..vagy ha ez nincs..akkor legalább az emberség…

Elgondolkodtam..hogy képes lennék-e ott hagyni valakit..főként, ha látom az akaratot benne..Beteg hegymászónk nem kevés erőfeszítést tett !! Négykézláb mászott a többiek után…amíg bírt..aztán még húzták pár métert maguk után kötéllel..(!!! ide már nem fűznék további megjegyzést, mert már most könnybe lábad a szemem..legalább a hátizsákokat kötözték volna össze és arra tették volna rá az Ég szerelmére!..


In memoriam Federico Campanini