...magány...

Ha Ansel Adams akarná megjeleníteni, amit érzek....

40 nap csoki nélkül...

Nevetni nem ér!! (a végén esetleg)
Igen..én, a cukormaffia feje, ahogy Nóra kolleginám nevezett el, megfogadtam, hogy a böjt időszaka alatt nem eszem édességet. A böjt lényege tudniillik az, hogy megvonjunk magunktól valamit, lemondjunk valamiről, amiről "normál" körülmények között nem. Vagy nem szívesen..Hús nélkül elvagyok, azt nem érzem igazi megpróbáltatásnak.
A csoki viszont...
Szemöldököt ráncol, enyhén felvon..homlokot vakar..sóhajt elenged..
Hajrá nekem ! :)

Újra falon !!!

Ide is viszonylag rég tettem be a lábam - elnézést azoktól, akik esetleg vártak már némi bejegyzésre, élménybeszámolóra. Eddig nem jött... -, akárcsak mászó- vagy boulder klubba.
Ma azonban!
Egy év kihagyás után ismét falra másztam.
Jószántamból! :) Be kell látnom meglévő technikám igencsak megsatnyult..lépések bizonytalanok..és hát az erőnlétemmel sem kérkedhetem..sebaj. A lényeg, hogy jól éreztem magam. Jó volt küzdeni, bíztatni másokat, bedurrant alkart nyújtani, lehorzsolt tenyeret hűteni, majd ismét megpróbálni, a végén meg a kissé kényelmetlen cipőt lefejteni a már-már elgémberedett lábfejről.. Nem sikerült megmásznom egy kék utat..viszont két másikat igen :). Így azt hagytam kihívásnak következő alkalomra.
Sajognak az ujjbegyeim..én mosolygok.
Menni fog ez.
Csak kitartanom kell!!!

Kérdés Hozzátok

Felelősek vagyunk mások boldogságáért ???

-unalmas vagy éppen ráérős perceiteket kitöltendő...majd örülnék, ha megosztanátok velem is nézőpontjaitokat-

Honvágy

rámtört...
talán soha ennyire..emlékképek, érzések tódulnak..
hangok, fények, szagok, csípős szél, hűvös estbehajlások, nyugodt pirkadat, ízes beszéd, tűlevél és gyanta illata, árnyékok, mosolyok, mohaszőnyeg a talpam alatt, nyirkos hajnalok..
sóhaj..
mind-mind elevenen élnek bennem..
és hiányoznak!

Bereczki Barna fotói

Vadalma

"Nálad alapértelmezett a mosoly", "mindig vidám vagy", "jókedvet sugárzol", mondogatják a környezetemben.

Bennem ez most tudatosult..vágással, heggel és ragtapaszokkal az arcomon..amikor minden "elindult" mosoly fanyar grimaszba fullad. Ugyanis piszkosul fáj..

És sokszor fáj...ergo....

Hagyták meghalni a hegyimentők a hegymászót!

...olvasom reggel az ágy sarkában reggeli kávéval kezemben. Egy pillanatra szám felé félúton megáll a kezem a döbbenettől..

Forgatókönyv tömören: 5 egészséges férfi körbeáll egy már-már magatehetetlen, de még ÉLŐ hegymászót, egyikük próbálja lábra állítani meglehetősen kevés sikerrel, bökdösi, ingerült szavakkal illeti..nyilván ödémás, lihegő alanyunkon ez sem segít..négyen tanácstalanul állnak..és egy (hatodik!!!) azzal foglalatoskodik, hogy mindezt film formájában megörökíti. –helyénvaló lehet az az elgondolás is, hogy látván társai szerencsétlenkedését, vagy épp nem túl “motivált hozzáállását”, utólag nyilvánosságra hozza és ez által felelősségre vonhatóak legyenek Egyedül nem sokat tehet egy ember valóban magashegyen, viharban…de hol van a kétségbeesés??? Mégiscsak egy EMBERI ÉLETRŐL van szó..egy társról..legalább megpróbálok tenni valamit..)

Ráadásul hegyimentők!!

Akiknek hivatása, hogy Életet mentsenek a hegyen. Hol van az elhivatottság??? A felelősségérzet..vagy ha ez nincs..akkor legalább az emberség…

Elgondolkodtam..hogy képes lennék-e ott hagyni valakit..főként, ha látom az akaratot benne..Beteg hegymászónk nem kevés erőfeszítést tett !! Négykézláb mászott a többiek után…amíg bírt..aztán még húzták pár métert maguk után kötéllel..(!!! ide már nem fűznék további megjegyzést, mert már most könnybe lábad a szemem..legalább a hátizsákokat kötözték volna össze és arra tették volna rá az Ég szerelmére!..


In memoriam Federico Campanini